Szalai Tamás honlapja
Szalai Tamás honlapja

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szaláról
 
Szala
 
Szala edzésen
 
Szala aláírása
 
Figyelem!

Az oldalon található saját készítésű képeket szerzői jog védi, ezek felhasználása csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!

 
Szala
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : "Nagy csata után megérdemelt hazai siker"

"Nagy csata után megérdemelt hazai siker"

ftc.hu  2006.10.29. 12:20

Egyik szakvezető sem volt elégedetlen a találkozó után.

Gellei Imre (az FTC szakvezetője):
- Vannak olyan meccsek is egy csapat életében, amikor nagy küzdelemben jön össze a győzelem. A Bőcs elleni is ilyen volt, bár ezen cseppet sem lepődtem meg, ellenfelünkre nagyon harcos játék jellemző. Sajnos az első félidőben a hosszú indítások pontatlanok voltak, ezért kértem azt a fiúktól a szünetben, hogy inkább a 10-15 méteres passzot erőltessék. Azt vártam, hogy az első gólig lesz nehéz a meccs, aztán megszereztük a vezetést, de újra kezdődhetett minden elölről, mert a Bőcs kiegyenlített. Számtalan helyzetet kidolgoztunk, de a vendégek kapusa ezúttal parádézott, így végül egy góllal nyertünk. De ezért is három pont jár, így pedig már négy pont az előnyünk a Nyíregyházával szemben. Örülök, hogy Laczkó Zsolti a második félidőre nagyon feljavult, mellette még Szalai Tomi játékát emelném ki.

Tóth László (a Bőcs vezetőedzője):
- A meccs előtt azt vártam, hogy játszunk egy olyan mérkőzést, ahol nagy csata lesz, és mindkét gárda elégedett lehet. Nos, ez meg is valósult. A Fradi is örülhet, mert nyert, de mi sem okoztunk csalódást. A jobbik együttes győzött, megérdemelten, de azt még el szeretném mondani – lehet, hogy nagyon elhamarkodottan - , hogy az első gólnál a tizenegyes nekem nem tűnt jogosnak, a második találatot pedig mintha kezezés előzte volna meg.

 
Menü
 
Szala
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szala :)
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-11-04
 
Ennyien vagytok itt...
látogató olvassa a lapot
 
Óra
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Szala
 
Fradi játékosok
 
Forrás
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.