Szalai Tamás honlapja
Szalai Tamás honlapja

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szaláról
 
Szala
 
Szala edzésen
 
Szala aláírása
 
Figyelem!

Az oldalon található saját készítésű képeket szerzői jog védi, ezek felhasználása csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!

 
Szala
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Szurkolóink bíznak a csapatban

Szurkolóink bíznak a csapatban

ftc.hu  2006.04.12. 08:19

Honlapunk látogatói az elmúlt napokban arra adhatták le voksukat, hogy szerintük meddig tart még együttesünk veretlenségi sorozata.

- Csapatunk a legutóbbi tíz mérkőzését mindig ponttal illetve pontokkal zárta. A remek szereplés a szavazás eredménye alapján bizakodással töltötte el drukkereinket.
A kérést még a Győr elleni találkozót megelőzően tettük fel, így a szavazásból kitűnik, hogy csak igen kevesen, mindössze szurkolóink hét százaléka gondolta úgy, hogy az ETO ellen megszakad csapatunk sikerszériája, vagyis a voksolók 93 százaléka gondolta úgy, hogy együttesünk pontot szerez Győrben - igazuk lett.
Szurkolónk 30 százaléka tette le voksát amellett, hogy az Újpest elleni rangadót már tizenkét mérkőzéses veretlenségi szériával magunk mögött várjuk majd, a Bp.Honvéd sem lesz képes legyőzni csapatunkat.
A voksolók hat százaléka szerint csak az említett két mérkőzést követően, a szezon hajrájában szakad meg együttesünk sorozata, ennél is érdekesebb azonban, hogy a voksolók több mint fele úgy véli, az idei szezonban már egyetlen csapat sem lesz képes legyőzni a miénket. Ehhez persze hatalmas bravúrra lenne szükség futballistáinktól, az mindenesetre jelzésértékű, hogy szurkolóink el tudják képzelni csapatunkról, hogy képes lehet erre.

 
Menü
 
Szala
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szala :)
 
Látogatók száma
Indulás: 2005-11-04
 
Ennyien vagytok itt...
látogató olvassa a lapot
 
Óra
 
Naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Szala
 
Fradi játékosok
 
Forrás
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU